Monthly Archives: January 2015

Beszámoló a legeslegjobb élményemről

Iskolánk, az SZTE Ságvári E.GyakorlóGimázium 25 éve tart fenn cserekapcsolatot a nizzai D’Estienne D’Orves Gimnáziummal. Diákjaink az elmúlt tanév októberében töltöttek 10 napot Franciaországban, míg a nizzai fiatalok ugyanennyit nálunk a tavaszi szünetben. Hasznos és élményekben gazdag utazás és fogadás volt a legutóbbi csere is, ahol kiváló alkalom nyílt nemcsak a nyelvgyakorlásra, hanem  egymás kultúrájának jobb megismerésére is.  A legutóbbi csereútnak különös jelentőséget adott az a közösen kidolgozott projekt, amit az I.világháború centenáriuma alkalmából hoztak létre a nizzai és a szegedi tanulók.

          Az alább  pár képpel,és  Gardi Annamária 12.f osztályos tanulók írásával szeretnénk beszámolni erről az utunkról.

Kiss Dezső Péter és Ruzsáli Zsolt, a cserekapcsolat szervező tanárai

Ugyan a nizzai csereutunk már hónapokkal ezelőtt történt, de még mindig úgy emlékszem rá, mintha csak tegnap értünk volna haza hulla fáradtan.

Mikor az osztályommegtudta, hogy ebben az évben lehetőségünk van a nizzai testvériskolánk (LycéeEstienne d’Orves) által szervezett kiránduláson részt venni idén októberben, szinte mindenki teljes extázisba került.Az utolsó hetekben már számoltuk vissza a napokat,és amint október lett, már csak arra tudtam gondolni, hogy amit magyarul mondok, azt hogy is mondanám franciául. Persze nem én voltam egyedül ezzel. Szépen lassan a francia cserediákjaink is írtak nekünk, úgyhogy csakúgy röpködtek az üzenetek, hogy „ezt jól mondom?”.

Október 4-én, pénteken végre elindultunk. Kicsinyke franciás osztályom majdnem minden tagja, pár végzős diák, osztályfőnökünk és egy kísérőtanár, akik már meg sem próbáltak lenyugtatni minket. A kb 20 órás út úgy elröppent, mintha 20 perc lett volna. Amint elértük a francia határt már senki sem volt képes a helyén ülni nyugodtan. Rögtön a határ után megálltunk az első francia tengerparti városkában,Mentonban. Az idő és a látvány eszméletlen volt. Nem tudtunk betelni vele. Többeket elkapott a vágy, hogy a tengerparton fussanak, mint a filmekben.

Nemsokára továbbindultunk.Nizzába beérve, már annyira izgatott volt mindenki, hogy ollóval lehetett volna vágni a feszültséget. Általában nem vagyunk csöndes osztály, de akkor ott teljes némaság volt, mert mindenki azon agyalt, mit is fog mondani a corresének (cserediákjának) és a családjának. Mikor a busz a suli elé ért, a szívem majd kiugrott a helyéről. Többen már azzal viccelődtek, hogy ők inkább a buszon alszanak egy hétig. Én már alig vártam ezt a pillanatot, de most egészen jó ötletnek tűnt ez a gondolat.

A páromat rögtön felismertem, és miután bemutatott a családnak, megkínáltak mindenfélével, hazavittek. A város lenyűgöző volt. Mindenütt emberek, hatalmas házak, pálmafák a parton. ’Otthon’ nem pihenhettem egy percet sem, mert már mentünk is vissza a városba. Én egyáltalán nem bántam, még jó, hogy bárhova mentem, ahova elvittek.

A hétvégét a francia diákok, és mi együtt töltöttük. Megmutatták az óvárost, és még jégkorizni is elvittek. Hétfőn, míg a franciáknak iskola volt, mi Nizzában kirándultunk. Meglátogattunk egy archeológiai múzeumot, majd ebédszünetben végre lehetőségünk volt a tengerben fürdeni. Isteni volt a víz! Délután pedig a nizzai Opera házat néztük meg.

Kedden a Saint Honorat szigetre hajókáztunk át. Körbesétáltuk az egészet, majd megint csobbanhattunk egyet. Délután a híres-neves Cannes-ban tettünk egy kört.

A következő nap a suliban voltak óráink közösen a franciákkal. Délután pedig felkerekedtünk, és együtt elmentünk a Parc Phoenix-be, egy gyönyörű botanikus kertbe.

A csütörtököt vártam a legjobban. Ugyanis Monaco volt az úti cél. Először egy hatalmas oceanográfiai múzeumba mentünk, majd végignéztük a déli őrségváltást a hercegi palota előtt. Sajnos a herceg aznap nem mutatkozott. Utána egy egzotikus kertben tettünk egy sétát, ahonnan leláttunk Monaco monumentális házaira. Még egy kisebb barlangtúra is belefért abba a napba.

Pénteken, az utolsó kirándulós napon, az antibes-i Picasso múzeumot néztük meg. Ebéd után pedig a ParfumerieGalimard illatszereit szaglászhattuk.

Szombaton még utoljára a corresekkel a városban lődörögtünk, szuveníreket keresve.

Vasárnap pedig a szomorú búcsú. Nem mondom, én is meghatódtam, mikor láttam, hogy sokaknak könnyes a szemük. Hihetetlen, hogy 10 nap alatt mennyire összenőhetünk olyan emberekkel, akiket azelőtt egyáltalán nem ismertünk. Természetesen már nagyon honvágyam volt, de azért nehéz volt elköszönni. Fél órával a busz indulása után már jöttek az üzenetek a párjainktól, hogy már most nagyon hiányzunk, és alig várják áprilist, mikor majd ők jönnek hozzánk.

Rengeteg új élménnyel bővült mindenki. Szerintem az osztály is sokkal összetartóbb lett. A visszafele úton, órákon át beszélgettünk, és azt vettem észre, hogy mindenki, együtt. Ez volt a legjobb osztálykirándulás, amin valaha voltam.

Gardi Annamária 11/F

nice7

 

nice8

 

Nice3_1

Nice4_1

Nice5_1

Nice6_1

Slam-verseny 2015

MÁRCIUS 6. PÉNTEK 9-17 ÓRA
PÁSZTÓI MIKSZÁTH KÁLMÁN LÍCEUM

A harmadik slam-verseny témája a méltányos életkörülményeket biztosító minőségi környezethez való emberi jog (vízhez és higiéniai szolgáltatásokhoz való hozzáférés, fenntartható mezőgazdaság…).

affiche slam_logos
Délelőtt egy professzionális slammer, Pilote le Hot (http://www.slameur.com/) fog íróműhelyt tartani a témában.
Délután a résztvevők színpadon, zsűri előtt slamelik el szövegeiket.
A nyertes jutalma egy utazás egy frankofón országba!
A letölthető jelentkezési lapot kérjük 2015. február 2-ig visszaküldeni a raillon.noellie@gmail.com címre.
Bővebb információ : raillon.noellie@gmail.com, vagy atinsi@mixat.hu.

Aszódi karaoke

Kedves mindenki!

Az Aszódi Petőfi Sándor Gimnázium minden franciául tanuló általános iskolás diákot, gimnazistát és egyetemi hallgatót szeretettel vár a hatodik karaoké-versenyére. Töltsünk együtt egy kellemes délelőttöt február 28-án, szombaton a francia sanzon jegyében!

A versenyszabályzat roppant egyszerű: a résztvevők választanak egy francia nyelvű dalt és a megfelelő kategóriában jelentkeznek a versenyre. A kategóriák a következők : szóló, duó és csapat (három főtől).

visuelweb_karaoke_aszod_2015

A karaoke-verseny napján a zsűri három szempont alapján értékeli a versenyzőket:

  • kiejtés,
  • énekhang,
  • előadásmód (színpadi jelenlét; szívesen vesszük a színpadi öltözéket és a koreográfiát).

Minden kategória első három helyezettje díjban részesül. A verseny után a nap jó hangulatban, kötetlen karaokéval folytatódik, egészen kifulladásig.

Kívánság esetén a gimnázium péntek estére szállást biztosít a kollégiumában.

Várjuk a jelentkezéseket!

A PSG tanárai

 

A letölthető jelentkezési lapot kérjük, 2015. február 17-ig küldjék el ChristelleBarberának a barberachris@gmail.comcímre.

Itt tölthető le a hatodik karaoke-verseny plakátja.

Várjuk a jelentkezéseket!

A PSG tanárai